A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mátra. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mátra. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. december 24., csütörtök

Sarkifényes észlelés

Jónás Károly beszámolója 2015. december 20-ai észlelésükről:
20-án este kicsit megkésve útra keltünk Tepivel a Mátrába! Hozzá teszem nem sok esélyt láttam rá hogy lesz valami eredménye! Az út a Mátráig egészen jó volt, felhős, de ködnek nyomát sem láttuk!
300m-es magasságtól totál katasztrófa lett a helyzet. Volt olyan szakasz ahol 10m-re sem lehetett ellátni. Lépésben haladtunk felfelé. Mátraszentimréhez érve hirtelen derült lett az ég.

Gyorsan kipakoltunk, de 10 perc elteltével dél felől a völgyből ellepet minket a szmötyi! Autóba be, tovább keresni valami jobb helyet. Kút-Hegy közelében egy régi sí pálya mellé értünk, itt megint volt ég. Kipakoltam a felszerelést, és elkezdtem észak felé fotózni. Persze itt is be be mászott fölénk a köd. Fél 2 előtt pár perccel vettem észre az ÉNy-i ég alján a halvány derengést.

Oda fordítottam a gépet, de csak pár képet tudtam lőni, és hát persze miért is ne, pont azt az égterületet takarta el a dzsuva pillanatok alatt, és kb 20-25 percig ki sem tisztult. Ezután viszont már nem láttam sajnos semmilyen derengést sem.

Viszont nagyon szép meteorokat fotózott a derült ég alatt!


Gratulálunk a sikeres észleléshez!! :)

2013. december 16., hétfő

GEMinida maximum 2013

"A végtelenbe, és továáább!" - vágtunk neki a szürke éjszakának, vastagon harapva a ködpaplan misztikus pamacsait, fel, a kanyarok szelte zúzmarás hegyoldalon. Reménykedve lestük az elő-előbukkanó csillagokat, a ködbe veszett potenciális lesőhelyet, majd meglepő módon a mátraszentistváni Sípark mellett találtuk meg "A HELYET"!  A hóágyúk szolid kivilágítás mellett szórták a havat szüntelen búgással, de talán ezzel is sikerült távoltartani a nyugat felől dagadó ködpaplant. Dél-Délkelet felé viszont biztatóan alacsonyan hömpölygött a fehér óceán a kibukkanó "szigetek" körül...

18:47UT-kor kezdtük az észlelést és alig fél óra alatt 4 Tűzgömb kategóriás hullócsillagot is láttunk! 19:02UT-kor Kelet felé egy gyönyörű -4mg fényes lilás-kékesen sistergő GEMinidát közel a horizonthoz. Ekkor még a gépek állítgatása miatt Jónás Karcsival csupán szemtanúi voltunk az ígéretes jelenségnek, azonban fele annyi idő alatt befejeztük az állítgatásokat, így a nem sokkal rá, 19:12UT-kor pottyanó zöld, szintén -4mg körüli Tűzgömböt Karcsi gépe sikeresen elkapta! :)

1 órán keresztül látványosan csomósodva hullottak a GEMinidák és oly mennyiségben, hogy az 50mm-es fix objektívet kiraktam néhány tesztkép erejéig és még ebbe a látómezőbe is rögtön pottyant egy! :) 21:23UT-kor szintén volt egy fényesebb, lassú, fehéres-lilás színben nyomot hagyó GEMinida:
...aztán jött egy kis szünet, és ezzel együtt  egy kis pihenő.. :)

Éjfél körül az időképes cikken felbuzdulva érkeztek látogatóink, akik reméljük hasznos és látványos élményekkel gazdagodtak néhány Tűzgömb szemtanújaként, úgy mint az alábbi 00:04UT-kor Dél felé hulló GEMinida láttán:

..vagy a 00:14UT-kor Észak felé hulló -3mg fényes zöldes Geminida, melyet mindkettőnk gépe elkapott:

Ekkor újra felpezsdült az élet és 00:50UT-kor egy aranylón izzó -6mg fényes zöld Tűzgömb hullott szintén Keleten, közel a horizonthoz. Az utolsó felvillanásnál kissé zöldesen bevilágította a dombok tetejét, Karcsi a kép aljában nagyobbik részét sikeresen elkapta! :)

Ezt követően érkezett az erősítés Ujj Ákos és Horváth Gábor személyében, akik szintén fotóapparáttal felvértezve érkeztek levadászni a hajnali maximumot! 

A Hold szép lassan búcsúzott, átadva helyét a feketeségben ragyogó Tejútnak, melyen a maximumhoz közeledve egyre szaporábban villogtak a GEMinidák. Szintén látávnyos csomósodással, a 8-10mp-es képeken olykor 2-3 példánnyal 18mm-rel befogható égrészen!
Vagy a zenitben izzó Tűzgömbök:


Ujj Ákos beszámolója: "Hetek óta terveztem, hogy kimegyek a Geminida maximumra észlelni. Kis csavart tett a történetbe a kialakuló hidegpárna, de a reményt életben tartotta, hogy a Mátra magasabb csúcsai folyamatosan kilógtak a ködpárnából. Elérkezett a maximum ideje és aggódva figyeltem a webkamerákat a műholdképekkel, amelyeken látszódott, hogy kezd emelkedni a felhőtető. Galyatetőt céloztam meg, de este érkezett az infó, hogy a TűzgömbökVilága Csapata fent van Mátraszentistvánon, a sípálya parkolójában. A webkamerát nézve ködös volt, de én hittem nekik, ezért lesz, ami lesz alapon Horváth Gábor barátommal úgy terveztük, hogy mivel ő este nem ért rá, hajnali kettőkor felautózunk. Így is lett. Zsófiék is ott voltak. Kicsit szoktattuk a szemünket a sötéthez, majd felállítottuk az állványokat, rácuppantottuk a gépeket és már készültek is a képek. 
Vidám és izgalmas este (hajnal) volt. Zsófi fel-fel sikítozott, mikor fényesebb felvillanást látott, közben Karesz mondta az aktuális hőmérsékletet, ami meglepetésemre eléggé alacsonyak voltak. Előfordult a -9,5°C fok is. Napfelkelte előtt észre vettük az állatövi fényt. Miközben átálltam az állvánnyal egy jobb helyre, hogy lefotózzam, arra gondoltam, milyen szép lenne, ha belepottyanna egy Szép fényes Geminida és abban a pillanatban fel is villant! Na, gondoltam ilyen az én szerencsém. Mindegy, azért az állatövi meglesz és nyomtam a gombot. A képet visszanézve felsikoltottam, mert megint hullott egy szépség, de ezúttal a képen is nyomot hagyott, nem csak az emlékeimben. 
Összegezvén elmondhatom, hogy nagyon nagy szerencsénk volt, hogy ilyen sok Geminidát észlelhettünk, mellettük volt pár tag más rajból is. Ezt a Karcsi tudja jobban, melyekből. Kint az Univerzum alatt, a felhők felett, potyogtak a szebbnél szebb hullócsillagok, mindezt jó hangulatban, barátokkal átélve fantasztikus hajnal volt!" :)

Zsófi bizony akkor is sikítozott, amikor már a sok-sok halvány után végre jött a következő -4magnis 04:04UT-kor, melyet ketten is elkaptunk! :)

Hogy az az árnyék mi az égen, nem tudom.. de hogy minden egyes akkumlátor- és kártyacserénél hallottam, ahogyan Móni mondja: "KOMPONÁÁÁÁÁLJ!" ..és hallottam, ahogyan Karcsi folyton mondogatja: "A fényesebbek mindig a horizonthoz közel esnek!", így az est folyamán megörökítettük a hóágyúzástól kezdve a fák közé eső Tűzgömbökön át a köd esti apály-dagály dilemmáját is, melynek tetején gyanus, hogy gyémántporos almellékhold is táncolt... :)

Jónás Károly összefoglalója: "18:50UT-kor kezdtük meg a megfigyelést és a fotózást is! Az első órában potyogtak szépen, láttunk 1-2 tűzgömböt is! Aztán 20 és 21 UT között drasztikusan leállt a raj! Ez alatt az idő alatt összesen 12db meteort láttam, és a legfényesebb is csak 0m volt! Ezután ismét emelkedni kezdett az aktivitás, de az észlelés kezdetekor tapasztalt mennyiséget csak éjfél után érte el megint! Ez után is hullámokban jöttek a meteorok, de hosszabb kimaradás az aktivitásban már reggelig nem volt! A látott meteoroknak szinte a 95%-a Geminida volt, és a legtöbb +2 és -1m közötti fényességű volt. A múlt évhez képest kevesebb volt a tűzgömb! Az egész éjszaka során csak néhány darabot figyeltünk meg. Éjfél után nemsokkal egy lelkes érdeklődő család is hozzánk csapódott egy órácskára, ők is láttak jó pár darabot és lelkesen kérdezősködtek. Miután a hideg legyőzte őket, megint ketten maradtunk. Ekkor már -7 fok alá süllyedt a hőmérséklet! Gyenge DK-i szél fújt, de a páratartalom alig változott, szinte végig 40 - 45% között mozgott. Hajnali 3 óra után megérkeztek Ujj Ákosék is, így már 4-en meteoroztunk! Lassan lassan a hold is lenyugodott, szépen besötétedett az ég, de a pára, és a köd paplan is emelkedni kezdett, és időnként el is ért minket! Ekkor hűlt le a levegő is a legjobban, hajnali negyed 5-kor -9,7 fokot mértünk, és a pára is megemelkedett 67%-ra. Szerencsénkre ettől több nem is lett, sőt ezután ismét csökkenni kezdett, és a levegő is melegedett néhány fokot! Hajnalban világosodáskor kezdtünk összepakolni, és ismét két részre szakadt a társaság. Mindenki megindult hazafelé! Összességében, szép maximumot láttunk viszonylag kevés tűzgömbbel, de az időjárással fent a Mátrában szerencsénk volt! Ha a hold kevésbé zavart volna, nagyobb élményben részesülünk!"

 Gyönyörű volt az ég, a látvány, egész évben nem láttam ennyi meteort, a Tűzgömböknek külön örültem - kicsit lehetett is hallani ,: D - a Hold jelenléte még gyönyörűbbé tette a ködpaplant és a gyémántporos almellékhold külön extra! 
Jövőre is látni kell, GEMinidák 2014 - JÖVÜNK!! :D
/..és Mónit is visszük és mindenkit, aki csak imádja a Tűzgömböket, jó társaságban együtt ujjongni! :)/

2012. november 12., hétfő

LEOnida Maximum: Nov. 17/18 !

Ezt mindenképp látni kell! - tartja a mondás nem csak november, hanem az év egyik legaktívabb meteorrajáról, a LEOnidákról! A "meteorrajok királyaként" is emlegetett raj maximuma november 18-án 03:00UT-kor várható, melyet érdemes igazán jó égbolt alól megfigyelni rengeteg halványabb meteorjai miatt!


A raj már november 7-től megkezdi aktivitását és egészen 28-áig láthatóak fejünk felett, a csillagos égen! Vasárnap hajnalán a raj radiánsa 50-60 fokig is feljön, amit a Hold idén végre nem fog zavarni! Tavaly nem igazán okozott látványos műsort a raj kitörése, mégsem unatkoztak a gépek és az alkalmankénti hosszú, fényes (zöldes-sárga) LEOnidák azért megörvendeztették szemünket!

 
 Perkó Zsolt 2001-es felvétele egy meseszép LEOnidáról!

Hétvégére úgy néz ki sajnos megül a köd az alacsonyabb részeken, így mindenképp a magasabb hegytetőket célozzuk meg észlelés céljául! Fanatistáknak az ország keleti részét ajánljuk, hogy minél hamarabb, minél magasabban legyen a raj radiánsa és ezáltal még több meteort meg tudjunk figyelni! Lényegében a Mátra, talán Bánkút lehetnek a hétvégén esélyes észlelőhelyek.  
Ha be kell osztanunk az estét, éjfél előtt pihenjünk egyet, majd alaposan felöltözve a hajnali órákra időzítsük a LEOnidák megfigyelését!

A raj szülő égitestje az 55P/Tempel-Tuttle üstökös, melynek ~33 év a keringési ideje, így az erősebb maximumokat is hasonló időközökre várják. A "jóslatokba" azonban gyakran bezavar a Nap tevékenysége és a Jupiter gravitációs tere, így minden évben okozhat meglepetést egy-egy "elkallódott" anyagfelhő! : ) Ennek bizonyítéka az 1999 és 2002 közötti legutóbbi meteorviharok és a korábbi, nemvárt gyakoriságú, több ezres óránkénti kitörések!

Ha az évben valamikor, akkor novemberben mindenképp érdemes pár órát az ég alatt töltenünk, mert a LEOnidák a többi rajjal együtt, rendkívül fényes és látványos estéket produkálhatnak!! : )